Kiss János, a kántorképzés atyja tiszteletére
„Életemnek feszítőereje a szolgálatra nevelés.”
Az Evangélikus Kántorképző Intézet Igazgatótanácsa Kiss János halálának 15. évfordulója alkalmából, 2005. április 30-án a téli kántorképző tanfolyam vizsgájára és a hozzá kapcsolódó emlékünnepélyre és emléktábla avatásra várta az érdeklődőket.
Kiss János kántortanító 1912-ben született Nyíregyházán. 1932-38-ig a városban és a környező tanyákon prédikált és népművelési előadásokat tartott. A KIÉ-ben 1937-45-ig tanított és táborvezető volt. 1947-ben, a szigorodó egyházüldözés korában lett Fóton, a konferencia-központból kántorképzővé alakított Mandák Intézet első vezetője. Ebben a minőségében nyugdíjazásáig, 46 éven keresztül fáradhatatlanul hirdette az evangéliumot és szolgálta a kántorképzés ügyét. Ezt a rendkívüli teljesítményt köszönték meg hálaadással az intézet vezetői, volt tanítványai és tisztelői.
A kántorképzés atyjára Gáncs Péter püspök a 40. zsoltárral emlékezett.
— Megdöbbentő az a történelmi párhuzam, amely a zsoltáros Dávid és a Kiss János által megélt évtizedeket jellemzi. Amikor úgy tűnt, hogy a sár és az iszap feltartóztathatatlanul eláraszt mindent, akkor megadta neki az Isten, hogy ne sodródjon el, meg tudjon állni. Tudta azt, hogy ki a gazdája, ki a megbízója, s mi a feladta. Ez adott neki egy olyan biztonságot, hogy amikor egyházvezetők és lelkészek behúzták a féket, ő akkor is ment előre, ameddig lehetett. Volt, aki vezette és bölccsé tette. Átélhette azt a csodát, hogy mit jelent az, amit az emléktáblán olvashatunk, hogy „Új éneket adott a számba, Istenünk dicséretét.” (Zsolt. 40,4)
Nem a régi nótát fújta, hogy itt mindenek vége, hanem azt hirdette, hogy az egyház él és fiatal.
Számomra János bácsi is ezt a fiatalos, életerős egyházat testesítette meg. Hiszem, hogy Isten eszköze volt abban, hogy lelkészi pályára indultam.
Transzparens ember volt a szónak abban az értelmében, hogy átragyogott belőle valami abból a belülről jövő világosságból, fényből, tűzből, forróságból, amit csak az Úr adhat.
Teljes lánggal égett. Biztonságot nyújtott. Minek örült? Miért volt mindig valami kis huncut mosoly az ajka szélén? Miért tudott annyi derűt, humort vinni nehéz élethelyzetekbe is?
A zsoltáros ad választ erre. Kiss János bácsi tudta, hogy kihez kell igazodni, hogy kinek a kezében van az egyház jövője. Ő fel tudja használni azokat a szolgákat, akik valóban sziklára tudnak állni, Rá támaszkodnak és az Ő szavára figyelnek.
Ilyen lángoló, lobogó emberekre van szükség ma is. A jövő ígérete és reménysége, hogy vannak közöttünk új Kiss Jánosok, akik tudják ötvözni a hitet, a szeretetet, az észt és a tüzet hallottuk Gáncs Péter püspök bevezető gondolatait.
A visszaemlékezést Bálint József karnagy tartotta, aki hosszú időn keresztül együtt dolgozott Kiss Jánossal. Úgy érezte, hogy mondanivalójának kifejezésére a legmegfelelőbb zenei forma egy Grieg vagy Kodály stílusában komponált szvit lenne. A rendelkezésére álló dokumentumok, levelek, vendégkönyv bejegyzések, anekdotává vált történetek és a személyes élmények tétel-szerű csokorba rendezésével és felelevenítésével egy rendkívül nagy munkabírású, kiváló pedagógiai érzékű, az emberi érzésekre figyelő, segítőkész, egész életét Isten vezetésére bízó személyiséget mutatott be a jelenlévők számára. — „Végtelenül hiteles volt drámaian mély áhítata, imádsága Jézus Krisztus követésére, a bűnbánatra vezetés.” Kiss János legfőbb jellemzői: a hit, humor, hűség és elhivatottság, a neki rendelt feladatokhoz. Hálaadással emlékezünk ma is áldásos szolgálatára — mondta Bálint József karnagy.
Kiss János szerény ember volt, nem szerette, ha ünnepelték. Azt tartotta, hogy munkájáról csak a gyümölcseivel lehet beszélni. Ezért az igazgatótanács döntése alapján a téli kántorképző tanfolyam vizsgájával kezdődött az emlékünnepély. A vizsgabizottság elnöke Trajtler Gábor, tagjai Sulyok Imre és Bálint József voltak. Nyolcan mutatták be tudásukat. Két-két tanuló segédkántori, illetve kántori bizonyítványt, négyen pedig kántori oklevelet kaptak. Trajtler Gábor kiemelkedően szép játékáért, magabiztosságáért, rutinos koráljátékáért Halasi Dianát, Molnár Lillát és Iker Borbálát külön dicséretben részesítette. — „Most nem új orgonistáknak gratulálunk, hanem új kántoroknak, mert gyülekezetben szolgálni gyönyörűséges” — mondta a vizsgabizottság elnöke.
Az emlékünnepély Kiss János emléktáblájának felavatásával fejeződött be. Igehirdetéssel Gáncs Péter püspök szolgált. Az intézet koszorúja mellé az emlékezés és a hála sok-sok virága került. A rendezvénysorozat közreműködője az egyházzenei kórusműveket ihletett módon előadó Mandák Kórus volt, Balás István karnagy vezetésével.
Bence Gábor igazgató köszönetet mondott Kiss Zoltánnénak, Kiss János sógornőjének és leányának, Ágotának, a volt munkatársaknak, barátoknak, ismerősöknek, és mindazoknak, akik megtisztelték az ünnepélyt. Lélekemelő élményt jelentett az emlékezés, Isten dicsőítése azért a folyamatos és töretlen gyarapodásért, amit a Kántorképző Intézet fennállása óta nyújtott: egyházzenei kiválóságokat ország-világ számára és kitűnően felkészített kántorok sokaságát a gyülekezeteknek.
Kiss János életműve ma is jó gyümölcsöket terem.
Tóthné dr. Gallyas Katalin
