Evangélikus korálkönyv

Az Evangélikus Korálkönyv legújabb kiadása ismét kapható. Kedvcsinálónak elérhetővé tesszük PDF formátumban is.

A mutatók és a tartalomjegyzék a második fájl végén található.


MEGJELENT AZ EVANGÉLIKUS KORÁLKÖNYV ÚJ, BŐVÍTETT KIADÁSA

A kötet ára 3500 Ft.
Kapható az Evangélikus Könyvesboltban (1085 Budapest, Üllői út 24.)
és a Kántorképző Intézetben (2151 Fót, Berda József u. 3.).

Az 1982-es korálkönyvet az eredeti változathoz mindenben hasonlóan igyekeztünk megújítani, Jelentős gyarapodás azonban, hogy e kiadásban a – 2007-ben, az énekeskönyv kiegészítő köteteként megjelent – Gyülekezeti liturgikus könyv (GyLK) verses énekeihez is adunk kíséretet.

Honlapunkon most hozzáférhetővé tesszük a korálkönyv előszavát. Elérhető a GyLK kíséreteihez készült bevezető is.

Az alábbiakban néhány fontos újításra és érdekességre hívjuk fel a figyelmet.

  1. Az első fejezetbe bekerült a Szózat kísérete (7. oldal).
  2. Az énekeskönyvi rész digitalizálását Csernyik Ferenc végezte, nagy alapossággal.
    Példának bemutatjuk a 14. liturgia részletét, a Miatyánkot (32-33. oldal).
  3. Egy ének címe melletti nyíl és énekszám utal arra, ha dallamának a GyLK-s részben is található harmonizálása (pl. 56. oldal).
  4. A Csendes éj kíséretében szerepel az általánosan ismert dallamvariáns is (85. oldal).
  5. Az új rész kottagrafikáját Pócs Miklós készítette.
    Az anyag első felében a GyLK énekverses rendjeinek kíséreteit találjuk (pl. 199-201. oldal).
  6. A GyLK kísérőkönyvében – az új verses énekek kíséretei mellett – több énekeskönyvi dallamunkhoz is találunk alternatív kíséretet.
    Erre a lehetőségre az ének címe melletti nyíl és énekszám utal (pl. 234-235.oldal).

Minden kántornak és érdeklődőnek örömteli felfedezéseket kíván a kötetet készítő csapat:

dr. Bence Gábor, dr. Ecsedi Zsuzsanna, Ecsedi Klára,
Győrffy István, Muntag Lőrinc és Szebik Attila