Ülök a Mandák-villa teraszán. A meteorológiai szolgálat az egész országra vörös riasztást adott ki a ki tudja, hányadik hőhullám miatt. Uborkaszezon lévén, a hőség mellett a hírek a különböző helyeken tartott, különféle néven futó, ám lényegében ugyanarról szóló fesztiválok eseményeiről tudósítanak. Bár meleg van, de a fáknak és a kertnek köszönhetően nem érzem elviselhetetlennek a hőséget, és a többi hír sem tud megérinteni. Rájöttem, hogy egy sziget közepén ülök.
A Mandák-otthon eredetileg nagypolgári villa volt, amely léptékében leginkább egy kisebb méretű vidéki kúriára hasonlít. Ötven ember kényelmesen elfér benne, de ha lejjebb adjuk az igényeinket, akár hetven is. Öreg fákkal szegélyezett, jókora kert veszi körül, így lényegében eltűnik Fót közepén, csak úgy véletlenül nehéz rátalálni.
Olvasmányélményeim alapján tudom, hogy a szigeteken furcsa, különleges emberek élnek. A Mandák-sziget lakói is valódi hipsterek, akik mindenféle divattal szembe mennek. Gyerekek, fiata lok és a velük foglalkozó felnőttek olyasmivel töltik itt az idejüket, amiről a Mandák-szigeten kívül még csak nem is nagyon hallottak, és olyan körülmények között élnek, ami a „kontinentális” emberek számára elképzelhetetlen.
Tizenöt-húsz harmónium és négy orgona folyamatos zúgása, egyházi énekeink hangjai, esetleg egy kis szolmizálással vagy más hangszerek hangjaival fűszerezve, a pingponglabda állandó ostinatójának kíséretével (kortárs zeneszerzők számára aranybányával felérő hangzatokat produkálva) festi alá mindennapjaikat. Teljesen hétköznapinak tűnő fiatalok önként vetik alá magukat a napi hangszeres és énekóráknak, énekkarnak, szolfézsnak, gyakorlásnak, és még igehirdetést is hallgatnak reggel és este. Ahelyett, hogy három nap után zokogva hazamenekülnének, a legtöbbjük alig várja, hogy egy év múlva vissza térjen. És a lelkesedés nem múlik el, valóban visszajönnek, hozva testvért, rokont, barátot.
Tanáraik sem hétköznapiak; sokan közülük már évtizedek óta a Mandáksziget „állandó ideiglenes” lakói, annyi tiszteletdíjért vállalva 17 × 24 órás munkát és szolgálatot, amennyitől a legrosszabbul fizetett diák- vagy közmunka is nagyságrend távolságban van. Úgy tűnik, mindez nem érdekli az egyetemistát, a zenetanárt, az óvónénit, az erdészt, a borászt, a történészt, az egyetemi professzort — egyszóval a Fóton tanító kántort.
Az ökológusok szerint a szigetek a biodiverzitás fontos részei, hiszen nagy részüket máshol nem található fajok népesítik be. Egy-egy szigeten önmagában azonban nem sok faj található.
Első ránézésre Mandák-sziget csak egyféleképpen járul hozzá egyházunk lelki gazdagításához. Kántorokat képez, akik templomaink hangszerei mellé ülve próbálnak segíteni abban, hogy szomorúan énektelenné lett korunkban ne váljunk végképp érdemtelenné az „éneklő egyház” szépen hangzó címre. Aki azonban mélyebben ismeri Mandák-sziget lelki ökoszisztémáját, az tudja, hogy számos teológus, lelkész, felügyelő, presbiter, hétköznapi (és nem csak vasárnapi) egyháztag rajzott és rajzik ki a kántorképzőből.
Úgy tűnik, Luthernak igaza van: az Ige után tényleg a zene az, amely megtart Isten közelében. A Mandák-szigeten pedig évtizedek óta ismerik, gondozzák és terjesztik azt a fajta zenét, amely már öt évszázada segít túlélnünk, megmaradnunk, megújulnunk.
Kevés a gazdag, anyagiakban biztos lábon álló sziget a világon. Legtöbbjüket monokultúra jellemzi, jólétüket egy-egy termék biztosítja, jövedelmeik a természet alig kiszámítható és a világgazdaság teljességgel kiszámíthatatlan változékonyságától függnek.
Ha turista látogat Mandák-szigetre, sokszor irigykedik: jó lenne nekünk (reformátusoknak, katolikusoknak, ortodoxoknak, baptistáknak stb.) is egy ilyen hely, ahol csak a zenénkkel foglalkozhatunk. A szemmel látható anyagi körülmények már kevesebb csodálatot váltanak ki. Kicsit kopott, kicsit zsúfolt, kicsit korszerűtlen, egyházunkban sem nehéz szebb, jobb, modernebb, kényelmesebb helyeket találnunk.
Persze akik járatosabbak Mandáksziget (gazdaság)történetében, azok tudják, hogy volt itt sokkal rosszabb is a helyzet, és az utóbbi években is gyarapodott a kántorképző. Ennek ellenére szembetűnő, hogy a lelkileg oly igen üdítő korszerűtlenség sajnos anyagilag is meghatározza a Mandák-szigetet.
A szigetek önmagukban elsorvadnak, szükségük van a szárazföld gondoskodására. Meg hálálják a figyelmet, olyan kincseket adva a kontinenseknek, amelyek más hol nem lelhetők fel.
Mandák-sziget is elvadulna, elsorvadna egy házunk gondoskodó és szerető odafigyelése nélkül, de a magyarországi evangélikusok is szegényebbek, szürkébbek lennének, ha nem volna fóti kántorképző. Ránk bízatott, rajtunk kívül senki sem fog gondoskodni róla. Ki más érthetné meg, hogy miért is fontos az, ami itt történik? Kockás papíron soha sem fogja tudni bizonyítani életképességét, EU-s szabványok ba nem fog beleférni egy olyan hely, amely nem minősül akkreditált oktatási, idegenforgalmi vagy szociális intézménynek. Mi azonban ismerünk másik Írást is, amely nem csak a számok vagy a minőségbiztosítási normák nyelvén b szél.
Közeledik az ősz, Mandák-sziget jó részt lakatlanná válik. Ne feledkezzünk meg róla, hogy nyáron újra hallhassuk a hangját. Segíteni fog abban, hogy egyházunk hangja se némuljon el.
Kertész Botond
Az írás eredetileg az Evangélikus Élet 2015. szeptember 20-i számában jelent meg.
