„Uram, jó nekünk itt lenni!” – lezárult a 163. nyári kántorképző tanfolyam Fóton

Vannak dolgok, amelyek örökké meghatározóak az ember életében, identitást adnak és kísérnek bennünket az úton. Azt hiszem, mindazok nevében mondhatom, akik már jártak ott, hogy a fóti Kántorképző Intézet egy ilyen hely. Örök bástya, biztos tájékozódási pont, az orgona- és énekszó hazája ez a csoda-hely.

Mindannyian izgultunk, egyáltalán, összejöhetünk-e az idei évben? Vártuk azt is, hogyan alakul át a ház, hogy egyáltalán használatba vehetjük-e? Isten azonban kegyelméből megtartva bennünket, összeterelt bennünket egy gyülekezetté a Mandák villába, ahol a gyönyörűen felújított környezetben tölthettük el azt a 12 napot július 20. és augusztus 1. között, amely a mindannyiunk szeretet-csomagjának feltöltéséről, az élet terheinek a lerakásáról és nem utolsó sorban, az Istennel való közösségről szólt.Külön örömmel számolhatunk be arról, hogy Bohunka Dávid testvérünk kántori oklevelet is szerzett a tanfolyam keretében, Németh Zsuzsa orgonaművész-tanár növendékeként. A tanfolyam tanári kara ezúton is gratulál a kántori fokozat megszerzéséért és Isten gazdag áldását kívánja életére és szolgálataira!

Amikor a kedves Olvasó e sorokat olvassa, már zajlik a 164. nyári kántorképző tanfolyam. Talán ez is bizonyítja, hogy az orgonamuzsika hívó szava nem némul, a fóti Kántorképző lelkisége örök – Péter apostol szavát idézve pedig mindannyian együtt tudjuk mondani: „Uram, jó nekünk itt lenni!” (Mt 17,4b)

Kedves Júliusiak! Jövőre is várunk Benneteket! Vigyázzatok magatokra!

Képgaléria a tanfolyamról